Súlyproblémák
Számtalan diétás irányzat kínál megoldást a súlyproblémákkal élők számára.
Vannak az évnek olyan időszakai, amikor a súlyprobléma különösen kezd izgatni minket, hogy a strandszezonra eltűnjenek a deréktáji hurkáink, vagy beleférjünk a ballagási bikinibe.
Másszor, a téli ünnepek idején a súlytöbbletre legfeljebb akkor gondolunk, ha a karácsonyi összejövetelre, vagy szilveszteri, netán farsangi bulira szánt öltözékünk abroncsként szorongat minket, és komolyan latolgatjuk megnövekedett térfogatunkkal, a jóval befogadóbban bánó mackónadrág nyilvános viselését.
Kissé nézzünk a paravánok mögé, hogy a túlevésen kívül mi egyéb felelős a súlytöbbletért. Mert a súlyproblémák nagy része Magyarországon bizony nem a kóros soványság.
Néhány olyan szempontot szeretnék felvetni, mely elgondolkodtató lehet az olvasó számára.
A SZERVEZETET TERHELŐ ANYAGOK VISELKEDÉSE:
Közismert, hogy mind az ételeink alapanyagai, mind a félkész, és pláne a készételek temérdek idegen anyagot tartalmaznak, mely az étel tartósítására, színezésére, stabilizálására, gyártásának megkönnyítésére, állagának javítására stb. szolgálnak.
Ezek egy része ép emésztőrendszeri nyálkahártyán keresztül is felszívódik, vagyis a tápcsatornából bejut a szervezetünk mélyére. Ha szerencsénk van, akkor a máj kiszűri és eltávolítja. Ha nincs, akkor lerakódik a kötőszöveti rendszerben, vagy éppenséggel a szervezetünk a zsírsejtekbe szállítja, melyek ez által veszélyes hulladékokat tartalmazó raktárrá változnak.
Ez utóbbi jelenség azért veszélyes, mert a toxinokat tartalmazó zsírokhoz a szervezet nem nyúl, csak vészhelyzet esetén. Ezek a zsírok élethossziglan megmaradnak, hacsak nem bánunk velük ügyesen, és nem szánjuk rá magunkat arra, hogy egy jól megtervezett kúra által megszabaduljunk tőlük.
Ha a toxinokból jutott az agy hipotalamusz nevű szabályzó központjának, akkor az étvágyunk drámai mértékben megnőhet, és kórossá válhat. Ez alatt azt értem, hogy akár telezabált, feszülő gyomorral is képesek leszünk a hűtő ajtaját nyitogatni némi elemózsiáért, vagy jutalomfalatért epedezve.
Túlbonyolítás nélkül, a megoldás felé terelve az érintetteket, azt javaslom, hogy az idegrendszer toxikus terheltségét amennyire csak lehet, igyekezzünk csökkenteni és megakadályozni.
Ez egyfelől az agyat védő vér-agy gát felépítésén és egészségesen tartásán keresztül valósítható meg, hiszen ha csökkentjük illetve felfüggesztjük az idegrendszer toxikus elárasztását, akkor már sokat tettünk magunkért.
Persze a vér toxikus terhelését is érdemes csökkenteni, azt pedig az emésztőrendszeri nyálkahártya épen tartásával, és a bélflóra optimalizálásával tudjuk javítani.
És persze az idegrendszer tisztogatása is fontos momentum.
HORMONÁLIS ÖSSZEFÜGGÉSEK:
Az inzulin-rezisztencia önmagában igen bonyolult problémakör. Utalnék az ilyen címmel íródott cikkre.
Ha férfiak esetében nincs elegendő androgén hormon, főleg tesztoszteron, akkor az izomzat nem lesz elég érzékeny az inzulinra, és nem éget el elegendő cukrot, mely gyengeséget, energiahiányt és nem mellesleg hízást is jelent egyszerre.
Ha a pajzsmirigy és/vagy a mellékvese működése, és a hormonjainak sejt szintű érzékelése nem korrekt, úgy energiátlanok leszünk hízó üzemmód mellett.
HIÁNYÁLLAPOTOK:
Dacára a rengeteg idegen anyagnak, melyek a szervezetünket (és azon belül kiemelten két fő szabályzó szisztémánk: az idegrendszerünk és hormonális rendszerünk működéseit alaposan összekuszálják), mégis megmaradt valamennyi abból a képességünkből, hogy a szervezet jelezze azt, ha valami hiányzik számára.
Ez megjelenhet úgy, hogy egy bizonyos ételt kezdünk el megmagyarázhatatlan módon kívánni.
Mintha egy az étvágy aktiválásáért felelős kapcsoló folyton bekapcsolt állapotban volna.
Tehát a folyton bekapcsolt állapotú étvágy-kapcsoló:
- lehet a kapcsoló hibája
- és lehet egy valós hiányállapot következménye.
A hibás kapcsoló tekintetében visszautalok a toxinok az idegrendszert és/vagy a hormonrendszert zavaró, netán függőséget kialakító hatására, mely gyakori jelenség az állandó evési késztetés hátterében.
Valós hiányállapot esetében pedig a szervezet alig várja, hogy a hiányzó anyag bejusson, és ha a bevitt étel lebontása során észleli, hogy már megint nem kapta meg a vágyott, hiányzó tápanyagot, akkor bizony újra evési késztetés jelenik meg.
Mindez egészséges egyénben, azaz normál körülmények esetén úgy zajlik, hogy ha az illető evett, az étvágyért felelős „kapcsoló” kikapcsolt állapotba kerül, a szervezet lebontja és elszortírozza a tápanyagokat, és a kapcsoló csak akkor kapcsolódik ismét be, ha valaminek jelentősen csökken a szintje.
A táplálékaink „makro összetevőit” fehérjék, szénhidrátok és zsírok alkotják. Eddig mindenkinek ismerős a helyzet.
A fehérjék, vagy proteinek hiánya hazánkban gyakorlatilag nem fordul elő. Nyilván egy sportoló, testépítő, vagy egy senyvesztő betegségből éppen felépülő egyén számára lehet kiemelt jelentőségű a pótlása, de a súlyprobléma tekintetében nincs jelentősége.
A szénhidrátok tekintetében már érdekes a helyzet. Egyfelől mást se hallunk, mint hogy túl sok és nem megfelelő (vagyis finomított, iparilag feldolgozott) szénhidrátot eszünk. Ez igaz is. De van velük egy másik gond, amire eddig senki nem gondolt.
A szénhidrátok makromolekulák, melyek egyszerű építőelemekből, a cukrokból épülnek fel. Itt sajna kell egy kis kémia:
a legismertebb cukor a szőlőcukor, más néven glukóz. Ez a szervezetünk egyik üzemanyaga.
Szintén ismert a gyümölcscukor, vagy fruktóz. Ebből sem szenvedünk hiányt. A fruktózt a szervezetünk glukózzá tudja alakítani.
És sokat fogyasztunk még a szacharóz nevű anyagból, mely a répából előállított összetett cukor, diszacharid, mely egy molekula glukózból és egy molekula fruktózból épül fel.
Azt, hogy a szénhidrátok strukturális, azaz a szerkezeti felépítésünkben is nélkülözhetetlen anyagok, a szőnyeg alá szoktuk söpörni. Nem is törődünk vele. Pedig kellene.
Az egyszerű cukrok, monoszacharidok (mint a glukóz és a fruktóz) több létfontosságú feladatot ellátnak, több nélkülözhetetlen működés alapvető kémiai elemei.
Ha hiányoznak, a szervezetünk vágyik rájuk, és szénhidrátok utáni éhséget generál, mely –jobb híján- csoki, fagylalt, süti, kenyér, péksütemények, torták, cukorkák, lekvár és egyebek szünet nélküli fogyasztására kényszerít minket.
A hiányzó cukrokról az „ez már mindennek a határa” menüpontban írok részletesebben.
zsírok: mind üzemanyagként, mind a szervezet felépítésében szolgálatot teljesítő anyagokként ismertek. És persze raktározott zsírként is, melytől birtoklóik igyekeznének megszabadulni.
A zsírok a gyakorlatban zsírsavak, melyek hiányállapotai bizony előfordulnak a mindennapi gyakorlatban, ám a hiányállapotok felismerését és rendezését számos félreértés nehezíti. A részleteket illetően utalok az „Ez zsír” menüpontra.
A lényeget tekintve viszont a folyamatos evési kényszer származhat abból is, hogy a sejtjeink számára nélkülözhetetlen zsírok szervezetünk által észlelt hiánya –annak a reményében, hogy a következő étkezéssel a várt anyagok is megérkeznek -, folyamatos túlevésre késztet minket.
Összegezve: törekedjünk a szervezetünk zavartalan működéséhez szükséges anyagok teljes spektrumú bevitelére, de ezen belül kiemelten a hiányzó cukrok és zsírok pótlására, valamint szervezetünk határozott, de kíméletes tisztogatására.
Mi a megoldás?
Elsődlegesen a hiányzó szénhidrát=szacharid alkotóelemek pótlása, vagyis a nyersanyagok bevitele a megoldás.
Itt nincs helye a félmegoldásoknak. Ha jól kivitelezzük, kiváló hangulat, közérzet, energiaszint és az egészségi állapot stabilitása lesz a jutalmunk. Ha nem, akkor az ellenkezője.
Hogy melyek a megfelelő tápanyagok, és azokat milyen módon, milyen összetételben ajánlott alkalmazni, kérjen segítséget, útmutatást, tanácsot itt.
Fordítsunk a tendencián közösen! Alapozzuk meg az Ön jó egészségét az érrendszer, a bélnyálkahártya, az epeutak, a mirigyek, a vesék és húgyutak, vagy a nemi szervek belső burkolatának felépítésével, élettani állapotának javításával.
Ha velünk tart és megszívleli a tanácsainkat, elégedett lesz szervezete állapotával.
Jó egészséget kívánva,
Dr. Czinege László
orvos – természetgyógyász