Szívbetegségek, ahogy eddig nem gondoltunk rájuk
Szomorú aktualitása van e cikk megírásának: éppen most vesztettük el országunk egyik kedvenc színészét, aki szívinfarktust kapott és a segítségére siető járókelők, majd a mentősök nem tudták újraéleszteni.
Ezen a ponton egy rövid magyarázattal megtoldom a mondandómat: egy beteg szív esetében az újraélesztés sikerét nem csak az újraélesztést végzők rátermettsége és gyorsasága határozza meg, hanem az is, hogy maga a szív milyen állapotban van, miért állt meg. Léteznek az élettel összeegyeztethető és nem összeegyeztethető „üzemzavarok”.
Ha valaki elesik és megüti magát, annak kapóra jöhet, ha felsegítik. Ha viszont a tízedik emeletről esett ki, vélhetően már nem sikerül lábra állítani.
A szív is eljuthat addig, hogy az élettel össze nem egyeztethető változások következnek be az állományában. És persze az újraélesztés fontosságát nem megkérdőjelezve, de határozottan azt ajánlom, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a szívünk a közelébe se kerüljön egy ilyen összeomlásnak.
De hogyan, milyen módon mehet tönkre a szívünk?
Nos, erre egy kardiológus nagyon összetett választ tudna adni.
Lényegét tekintve viszont a leggyakoribb problémák:
- a szív vérellátásának elégtelenné válása és / vagy
- a szívizomzat elgyengülése / tönkremenetele
A vérellátás romolhat a koszorúerek szintjén (ez láthatóvá tehető az ún. érfestéssel), de romolhat a kapillárisok, azaz hajszálerek szintjén is. Ez esetben az izotópos szívvizsgálat tudja kirajzolni a rossz vérellátású, vagyis kevesebb izotópot felvevő területeket.
Ha egy nagy kaliberű verőér szűkül be, akkor az általa ellátott izomterület fizikai terhelésre, vagy stressz hatásra vérhiányossá válik, és ilyenkor jön a szívtájéki nyomás, vagy markoló fájdalom, és akár infarktus is lehet a következmény.
Ha kapilláris szinten van keringési zavar, általában kevésbé látványosak a tünetek, és inkább a szívizomzat lassú tönkremenetele, gyengülése a következmény, melyet szívelégtelenségnek hívunk.
Az erek falának belső rétegét endotelnek, vagy érbelhártyának hívjuk egységesen, az egész érrendszerben. Ha az endotelt elektronmikroszkóppal megvizsgáljuk, a felszínén láthatóvá válik egy vékonyka réteg, melyet a tudomány glikokalyx néven ismer. Pontosabban nem ismer, vagy nem foglalkozik vele a jelentőségéhez-fontosságához méltó figyelemmel.
Ennek a rétegnek számos szerepe van. Például védi az érfalat a véráramlás nyíró-feszültségével szemben. Ha valaki besétált már egy hegyi folyóba, vagy a Dunába, akkor megérezhette, hogy az áramló víznek milyen sodrása van. A vér is súrlódik az érfalakon, és ezt hivatott csökkenteni az a réteg, amely kinél előbb, kinél később megkopik, és ekkor az érfali sejtek védtelenné válnak a vér súrlódásának kitéve, és enyhe gyulladással reagálnak.
Ezt a szervezet érzékeli, és pl. a jól ismert koleszterinnel igyekszik egy az eredetit pótló védő réteget kiépíteni, csakhogy az utóbbi védő réteg ellenünk tud fordulni. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a koleszterinszint növekedése, és a koleszterin érfali lerakódása pusztán következmény, védelmi reakció. Ellenben jelentős mértékben be tudja szűkíteni az erek keresztmetszetét. Az a szerv, vagy szöveti terület, mely egy beszűkült éren keresztül silány vérellátáshoz jut, oxigén- és tápanyaghiányossá válik. A sokszínű tüneti megjelenés ennek a következménye.
Az érfalak a védelmi rétegük kopása következtében érzékennyé tudnak válni, mely összehúzódásokra, vagy akár hirtelen ellazulásra késztetheti őket. Az összehúzódási hajlam nagyobb érrendszeri területre kiterjesztve emeli a vérnyomást. Amíg az érrendszer a koleszterin-lerakódásoktól nem szűkül be, nem merevedik el, addig ez az összehúzódás lehet ingadozó erősségű. Ez egyben magyarázat arra is, hogy miért vannak köztünk olyanok, akiknek gyógyszeresen szinte lehetetlen beállítani a vérnyomását, mert hol magas, hol pedig nem.
Az érrendszeri ellazulás pedig okozhat ájulásérzetet, szédülékenységet, alacsony vérnyomást, illetve ha a koponyatéren belül jelentkezik, az esetben migrén a következményes tünet.
Meglátásom szerint az érfalak glykoprotein-burkolatát kell pótolni, melynek a „glyko”, azaz szénhidrát összetevőit nélkülözzük a jelenleg általánosan hozzáférhető élelmiszerek fogyasztása mellett.
Ennek a korrekt biokémiai kutatása számos nehézséggel szembesít minket. Az egyik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazon pótlásra van szükség a koszorúerek, az agyi erek, vagy a végtagi erek tekintetében. És az sem biztos, hogy a genetikai különbözőségünk kapcsán nincsenek bennünk ugyanolyan különbségek, mint a vércsoportjaink alapján.
Magyarán a legbiztosabb módszer, ha a hiányzó tápanyagok teljes, vagy minél teljesebb spektrumát igyekszünk pótolni. 3-6 hónapos pótlás a legtöbb embernél megfiatalodást, jobb közérzetet, magasabb energiaszintet eredményez.
A jelenleg érvényes jogi szabályozás miatt nem mondhatom azt, hogy gyógyíthatunk a hiányok pótlásával. De aki beteg, és gyógyulni akar, vagy még nem beteg, de nem is akar az lenni, vagy csak jobban akarja érezni magát, az próbálja ki.
Mi a megoldás?
Elsődlegesen a hiányzó szénhidrát=szacharid alkotóelemek pótlásával, vagyis a nyersanyagok bevitele a megoldás.
Itt nincs helye a félmegoldásoknak. Ha jól kivitelezzük, kiváló hangulat, közérzet, energiaszint és az egészségi állapot stabilitása lesz a jutalmunk. Ha nem, akkor az ellenkezője.
Hogy melyek a megfelelő tápanyagok, és azokat milyen módon, milyen összetételben ajánlott alkalmazni, kérjen tanácsot, útmutatást itt.
Fordítsunk a tendencián közösen! Alapozzuk meg az Ön jó egészségét az érrendszer belső burkolatának felépítésével, élettani állapotának javításával.
Ha velünk tart és megszívleli a tanácsainkat, elégedett lesz szervezete állapotával.
Jó egészséget kívánva,
Dr. Czinege László
orvos – természetgyógyász