Érszűkület

Érszűkület

Az ereink falán képződött lerakódás lehet átmeneti és tartós, ez utóbbira szokott illeni az „elmeszesedés” kifejezés, amikor az érfalak a lerakódott kalciumtól megkeményednek.

De hogyan történhet ez meg, milyen kiváltó tényezők játszhatnak szerepet a létrejöttében?

Ahogy már említettem, a szervezetünkben az emésztőrendszeri nyálkahártyán és az ereken (de számos egyéb felszíni felületen) megfigyelhető egy glikoprotein, azaz fehérje és szénhidrát összetevőket is tartalmazó réteg, amit glikokalyx-nak ismer a tudomány.

Ez a réteg számos funkcióval rendelkezik, mely további vizsgálatokra volna érdemes. Az azonban teljesen nyilvánvaló, hogy jelenlegi táplálkozási viszonyaink közepette kinél előbb, kinél később elkopik, elfogy, és abból számos egészségügyi probléma keletkezik.

Az érfalakat szűkítő lerakódások eredetét tekintve az egyik gyakori történés ennek a glikokalyx-rétegnek az erek belső felszínéről való lekopása, mely egyfelől a vér víztartalmának a kívánatosabbnál nagyobb mértékű kiszivárgását jelenti az érfalakon kívülre, a kötőszövetbe. Ezt nevezzük ödémának, vizenyőnek.

A másik, hogy a védelmi réteg nélkül az érbelhártya, más néven endothel sejtréteg az áramló vér sodrása által keltett irritációnak lesz kitéve. Ez utóbbi annyira zavaró hatású, hogy a szervezetünk elkezdi a védelem nélkül maradt érfalakat koleszterinnel kitapétázni, mintha a koleszterin-molekulák afféle kis sebtapaszok volnának. Ez pedig szűkíti az erek keresztmetszetét. Ha a nyíró feszültség mégis sérülést tud eredményezni az érfalon, akkor pedig beindul a véralvadás, amely trombózist jelent.

Abban az esetben, ha az emésztőrendszeri nyálkahártyák belső védelmi rétege kopik meg, a bélfal kóros mértékben áteresztővé válik olyan anyagok (és akár baktériumok) számára, melyek egészséges bélfalon át nem juthatnának be a keringésbe. Ott pedig valami történik ezekkel az anyagokkal. A leggyakoribb kimenetel, hogy az erek falára lerakódnak.

Akár az egyik, akár a másik okot vesszük alapul, a glikokalyx regenerálása abszolút indokolt. Kérdés, hogy miképpen fogjunk hozzá.

Mi a megoldás?

Elsődlegesen a hiányzó szénhidrát=szacharid alkotóelemek pótlásával, vagyis a nyersanyagok bevitele a megoldás.

Itt nincs helye a félmegoldásoknak. Ha jól kivitelezzük, kiváló hangulat, közérzet, energiaszint és az egészségi állapot stabilitása lesz a jutalmunk. Ha nem, akkor az ellenkezője.

Hogy melyek a megfelelő tápanyagok, és azokat milyen módon, milyen összetételben ajánlott alkalmazni, kérjen segítséget, tanácsot itt.

Fordítsunk a tendencián közösen! Alapozzuk meg az Ön jó egészségét az érrendszer, a bélnyálkahártya, az epeutak, a mirigyek, a vesék és húgyutak, vagy a nemi szervek belső burkolatának felépítésével, élettani állapotának javításával.

Ha velünk tart és megszívleli a tanácsainkat, elégedett lesz szervezete állapotával.

Jó egészséget kívánva,

Dr. Czinege László

orvos – természetgyógyász