Járvány

A járványok régóta ismertek az emberi közösségekben. Talán a legismertebb az első európai pestisjárvány, mely 1347 és 1353 közt a lakosság felét elpusztította, és a spanyolnátha néven elhíresült 1918-19-es influenza világjárvány.

A természettől való eltávolodásunk része, hogy az életünk jelentős részét zsúfolt közegben éljük. Ilyenek a településeink, munkahelyeink, vagy iskolánk, illetve azok megközelítését jelentő tömegközlekedés. Ételeinket zsúfolt üzletekben vesszük meg, vagy zsúfolt menzákon, gyorséttermekben fogyasztjuk el.

Mára ez a többségünk számára kényszerpályát jelent, nem tudjuk – és nem is akarjuk az életünket az erdő szélén, vagy a pusztákon leélni.
Tehát adott a zsúfoltság, mint a fertőzések ideális fészke.

Ezt tetézi az a kereskedelmi gyakorlat, hogy helyben is termő, ráadásul az itthoninál silányabb zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást vagy mézet a világ távoli tájairól importáljuk. Ezzel tönkretéve persze a helyi termelőket, de az utakat, a levegőt és a környezetet is. Így folyamatos közlekedési lehetőséget biztosítva a kórokozók behurcolására.

Csodás dolog, hogy az emberek jelentős hányada számára kinyílt a világ, és ma már nem elképzelhetetlen egy távoli kontinensre eljutni, kiruccanni egy európai fővárosba pár napra, vagy éppen egy hosszú hétvégét Izlandon tölteni.

Azonban mind a fentebb említett kereskedelmi gyakorlat, mind a turizmus ilyen széles körű elterjedése sokkal gyorsabbá és kezelhetetlenebbé tudja tenni a járványok terjedését. Ezzel, mint egyének nem sokat tehetünk még akkor sem, ha nehezen elfogadható ökológiai terhelésnek tekintjük mindkettőt.

Röviden visszautalva a jó minőségű hazai termékek többnyire szeméttel, alacsony beltartalmi értékkel rendelkező importtal való helyettesítése azzal a nem várt következménnyel is jár, hogy elfogyasztásuk nem pótolja szervezetünk tápanyagigényét.

Immunrendszerünk működtető anyagait is a bevitt ételekkel tudjuk biztosítani. Ha az étel értékes anyagokkal teli, akkor épít, regenerál, ha pedig jobb esetben üres kalóriákat tartalmaz, rosszabb esetben vegyszereket, akkor rombol, degenerál.

Van erre egy karakteres magyar megállapítás, hogy miből nem lehet várat építeni… A vár hasonlat jelen esetben kifejező is, hiszen az immunrendszeri védművek és sejtek, plusz immunanyagok a hadászati váraknak, várvédő harcosoknak és muníciójuknak feleltethetők meg.

A XIX. századi fejlődés a bakteriológia fellendülését is elhozta. Pasteur, aki a mai napig legismertebb bakteriológus volt, a kórokozók megbetegítő szerepét hangoztatta. Kortársa volt a halk szavú Antoine Bechamp, aki arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az egyik szervezet miért válik táptalajjá, miért lesz védtelen áldozata a kórokozók támadásának, míg a másik megbirkózik a betolakodóval.

Pasteurnak – ma úgy mondanánk – jobb volt a „marketingje”, ráadásul a szárnyait bontogató vegyipar számára remek ziccernek tűnt emberek százezreit rettegésben tartani a szabad szemmel nem látható mikróbákkal.

Bechamp nyomdokain haladva azt gondolom, hogy a megfelelő viselkedési szabályok betartása mellett igenis fontos kitérnünk arra, hogy mint egyének milyen módon tudjuk magunkat a lehető legjobb élettani állapotban tartani, hogy immunrendszerünk képes legyen a tőle telhető legtöbbet megtenni szervezetünk védelme érdekében.

A pestis a Magyar Királyság területén is többször szedett nagy számú áldozatot. Az elhaltak maradványainak tudományos vizsgálata arra engedett következtetni, hogy a B-vércsoportúak halálozása sokkal alacsonyabb volt az A vércsoportba tartozókénál.

Ha a kedves olvasó belenéz „az immunrendszer” című írásba, ott érthetőbben igyekszem a vércsoportok szerinti különbségeket vázolni, mintegy gondolatébresztésnek szánva.

Az immunrendszerről írt cikk sok konkrét információt ad a működések hátteréről, és arról hogy van egy általános hiányállapot, mely szinte mindenkit sújt, és melynek perdöntő szerepe lehet abban, ha immunrendszerünk felkészületlen.

Meggyőződésem, hogy azoknak a sejtfelszíni képleteknek, amelyek alapján az immunrendszer tájékozódni képes, és a sajátot megbízhatóan el tudja különíteni az idegentől, meghatározó szerepe tud lenni az immunvédekezés hatékonyságát illetően.

Aztán ott vannak a béta-glükánok, melyek a veleszületett immunrendszerünket képesek aktiválni, és olyan sejtek, mint a neutrofilek, makrofágok, és dendritikus sejtek magas szintű működését képesek kiváltani.

Ez egy tudományos cikk összefoglalójára mutató link e témában: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19594628/

Mind a sejtfelszíni glikoproteinek pótlását célzó alapanyagok, mind a béta-glükánok bevitele jótékony hatású, és segíti a szervezetünk egyensúlyi állapotának megtartást, azon belől az immunrendszer minél magasabb szintű működését.

Száz szónak is egy a vége: egy járvány idején – ha a védelmi intézkedések dacára bejut a szervezetünkbe a kórokozó – egyedül az immunrendszerünk védhet meg minket.
Immunrendszerünket kell topon tartani. Mégpedig folyamatosan.
Az ajánlást, hogy ebben milyen eszközök állnak rendelkezésre, kérje itt.

És ez érvényes általánosságban, mind a jelenben, mind a jövő még ismeretlen fertőzései esetében.